Dióápolás és metszés

A dió szaporítása sokféleképpen történhet, de a legjobb közülük a télre álló helyre vetik magjait. Ennek eredményeként ez a növény meglehetősen gyorsan belép a termés folyamatába. A vetéshez fagyálló fajtát kell választani, amelynek gyümölcsei könnyen elválaszthatók a magtól. Ugyanakkor örömmel fogadják azokat a dióféléket, amelyeket közvetlenül az ágakból vesznek, amelyek tompa szögben nyúlnak a fához. A statisztikák szerint látható, hogy az éles szögben elágazó ágakon növő diófélékből nyert palánták télállósága és termelékenysége sokkal alacsonyabb.

A következő ugyanolyan fontos tenyésztési módszert - a diómetszést - augusztus végén hajtják végre. Ismeretes, hogy a következő években a fiatal fanövések meglehetősen kiszolgáltatottak a fagy hatásainak. Ezért augusztus végén harmadával kell csökkenteni őket. Ekkorra a metszett ág gyümölcsrügyeket rakott le, télre pedig ez utóbbi lignifikációnak tulajdonítható. Egy vágatlan fiatal ág fokozatosan megfagy, és képes az egész fa elpusztítására.

Ha a palánta körülmetéletlen marad, akkor a közeli rügyekből meglehetősen éles szögű hajtások kelnek a teteje területén. Ez utóbbit nem szabad dióágú csontváz formájában hagyni.

A továbbfejlesztett rendszer szerint a diómetszés három ág jelenlétét jelenti, 10-15 cm-es intervallummal.

A módosított vezető koronát a csontváz 5 egymás után elhelyezkedő ágából kell kialakítani, 50-60 m távolságban.

A tölcséres korona általában ugyanolyan magasságú, mint a többi típus. A csontvázak száma pedig 3-4-re korlátozódik.